Rólunk

Bookmark and Share

Idén 10 éve kezdtük a Kecskevilágot építeni 4 kecskével... ez még persze nem volt Kecskevilág, de igen hamar rá kellett jönnünk, hogy 4 kecskével is igen sok a baj, úgyhogy akkor már legyenek többen. Ha visszatekintünk, ez a gondolatmenet kicsit hibádzik, de hiába, úgy látszik igazi mazohista alkatok vagyunk, vagy csak be kell látni hogy szerelem volt ez első látásra, és ha az ember a rózsaszín szemüvegén át nézi a világot, akkor nem hoz racionális döntéseket. Végülis a lényeg a lényeg, hogy február végén volt mikor az első négy kecskét vettük, még abban az évben ősszel 14 anyát pároztattunk a saját törzskönyves bak kecskénkkel. A következő év őszén pedig már 28-an voltak, a következő év tavaszán pedig már 40 kecskét kezdtünk fejni.

Nehéz időszak volt ez is, hiszen egyszerre kellett kitanulni a kecske tartás fortélyait, a sajt készítés mesterségét, és persze a gazdálkodás racionalizálását is, és akkor még a papír munkáról engedélyekről nem is szóltam..., de minden kezdet nehéz mondják a bölcsek...

 

Jelenleg 85 anyakecskénk van, akik minden év februárjában megörvendeztetnek minket 2-3 gidával, úgyhogy ebben az időszakban nagy a sürgés forgás a tanyán. Mellettük disznókat is tartunk, hiszen a sajtgyártás mellékterméke a tejsavó, amit a disznók egy kis kenyérrel keverve nagyon szeretnek, tele van fehérjével, vitaminokkal, ásványi anyagokkal, és zsírmentes. Így a disznók hasznosítják, ami a kecskék tejéből megmarad a sajtkészítés után, és cserébe télen mikor a kecskék úgy sem adnak tejet, jó minőségű hússal látnak el minket, amiből sokféle füstölt árut, kolbászt, szalámit, sonkát készítünk. Mivel disznókból is közel 80 darabot tartunk, és vannak már saját kocáink is, így létre hoztuk a Malacvilágot is, ha kedvet tartja IDE kattintva megtalálod.

 

Elég jelentős a baromfiudvarunk is, amit úgy kell érteni, hogy a tanyán sok tyúk és kakas éldegél, néhány kacsával kiegészítve teljesen szabadon. Az ő feladatuk elsősorban nem a tojás rakás, vagy a kis csirkék felnevelése - bár nagyon örülünk, mikor egy - egy kotlós előkerül egy fészekalja kis csibével. Ezeket a baromfiakat elsősorban a legyek távoltartása miatt tartjuk a tanyán. A kacsák úgy nyelik a legyeket, mint kacsa a nokedlit, vagyis legyet, na mindegy a lényeg, hogy ügyesen vadásznak a kifejlett legyekre. A tyúkok pedig kapirgálás közben előszeretettel szedegetik össze és eszik meg a légylárvákat. És mellesleg a sok kapirgálásnak hála nagyon szép tojást is raknak nekünk, csak győzzük megkeresni, mert persze azt is mindenhová tojják ahol eszükbe jut, térképet pedig elfelejtenek rajzolni nekünk - nem véletlenül mondják, hogy tyúkeszű...

A többi tyúk egy tágas baromi udvarban lakik, az ő fő feladatuk, hogy tojással lássanak el minket, és ha rendesen dolgoznak, akkor vásárlóinkat is. A tavasztól - őszig terjedő időszakban ez meg is szokott valósulni, télen azonban nem igazán akarnak tojni, kevés nekik a napsütés, és még hideg is van, úgyhogy ilyenkor sztrájkolnak és nem adnak tojást...

A baromfi udvarhoz tartozik két csapat libánk is, akik igazi terroristák, külön bandákba szerveződbe járőröznek a tanyán, és minden idegen mozgást figyelnek, ha pedig valami gyanús nekik támadnak. Szóval ha gyanúsan viselkedsz a tanyán, vigyázz, vagy keress egy botot és légy nagyon bátor, különben megkergetnek és megcsípnek...

 


Persze vannak cicák akik a rágcsálók távoltartásáról gondoskodnak és vannak kutyák, akik pedig az emberek (persze a nem kívánatosak) távoltartásáról gondoskodnak, sokkal ügyetlenebbül mint a libák. Azokkal a kutyákkal akik el vannak engedve (név szerint Ügyes és Foltos - Foltos, akik foltos, Ügyes pedig hófehér bundával bír) nyugodtan barátkozhattok, de megkötött kutyáinktól (Maci és Golyó) maradj távol, mert nem egyformán örülnek mindenkinek.

 

 

Ez így csak egy gyors leltár volt, szóval gyertek el, és nézzétek meg őket a saját szemetekkel. Az év minden szakában érdemes megnézni az állatokat, kb havonta vannak nyitott hétvégéink is, amikor "idegenvezetéssel" tudjátok megnézni az állatainkat, és választ kaphattok kérdéseitekre. Az aktuális látogatási rendet megtalálod a fő oldalunkon, a programokat pedig a hírek között keresd.

 

Köszönjük!