Készíts saját sajtot és vacsorázz velünk!

Bookmark and Share
Készíts saját sajtot és vacsorázz velünk!
Szeretnéd tudni miből lesz a sajt? Melyik tej az egészségesebb? Vagy hogyan tudsz otthon túrót, tejfölt, joghurtot készíteni? Ennél valami különlegesen finom vacsorát? Gyere el és készítsd el a saját sajtod.

Mindig ki akartad próbálni a sajtkészítést?
Akkor gyere el, és készítsd el a saját sajtodat. Sőt ha kedved tartja akkor a sajtkészítés és tanyalátogatás után lehetőséged van részt venni egy három fogásos vacsorán is, ahol a főszerepben természetesen sajtjaink lesznek!


Megtudhatod hogyan készül a legegyszerűbb friss sajt, amit akár otthon is elkészíthetsz könnyedén, sőt az iránymutatásunk alapján rögtön el is készíted saját sajtodat.


Természetesen mi mindent biztosítunk hozzá, csak magadat és a lelkesedésedet hozd magaddal. Az elkészült sajtot pedig természetesen hazaviheted.


A sajtkészítés közben lesz idő átbeszélni, hogy mi mindent érdemes a tejből készíteni, mi a különbség a kecske és a tehéntej között, miért érdemes fogyasztani. És természetesen igyekszünk válaszolni kérdéseitekre is.
Sajtkészítés után pedig lesz idő megnézni kis és nagy kecskéinket is, sőt a bátrabbak kipróbálhatják a fejést is.


A legközelebbi időpont, amire jelentkezni tudtok május 18-a délután 17 óra

 

A sajtkészítés és tanyalátogatás után pedig szívesen látunk egy finom vacsorára is. A leves és a desszert természetesen sajtjainkkal készül, míg a főétel gidasült lesz. (vegetáriánusok számára külön főételt tudunk biztosítani)


Mivel a maximum létszám 25 fő, ezért kérjük minél előbb jelentkezz ezen az űrlapon, vagy az alábbi link böngészőbe másolásával is meg tudod nyitni: https://forms.gle/vxJNDeF88QyEo1Wg6

és ne felejts szólni a barátaidnak is!!!

 

Vagy június 8-a 17 óra, amire pedigezen a linken tudsz jelentkezni, vagy az alábbi link böngészőbe másolásával: https://forms.gle/VpQXa16pNwGUQKGC9

 

A sajtkészítő program részvétel díja, mely magában foglalja a sajtkészítő programot, a közös tanya látogatást és az elkészített sajtot is 3500 Ft/fő, a sajtkészítés után következő három fogásos vacsora ára pedig 3500 Ft/fő.

Lehet jelentkezni csak a sajtkészítésre, csak a vacsorára, vagy mind a két programra együttesen is.


A program elsősorban felnőtteknek szól, de szívesen látjuk a gyerekeket is, kb 10 éves kortól már élvezni szokták ezt a programot is, ahol sokkal több az elméleti tudás mint a gyerekeknek szóló sajtkészítő programon.


Jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudjuk fogadni!!! Igyekezz nehogy lemaradj!