Közös sajtkészítés gyerekeknek és felnőtteknek is március 16-án

2019. március 06.
Bookmark and Share

Ismét közös sajtkészítésre hívunk kicsiket és nagyokat március 16-ára. Délelőtt 10:30-tól a gyerekeket várjuk, míg délután 14 órától elsősorban a sajtkészítés iránt érdeklődőt felnőtteket várjuk. Természetesen a program részeként megismerkedünk a tanya la


Március 16-án ismét sajtkészítő programokkal várunk titeket, délelőtt 10:30-től ismét elsősorban a gyerekeket, majd délután 14:00-től a felnőtteket. 


 

 

 

Közösen megbeszéljük honnan van a tej, abból mi mindent lehet készíteni, és aztán közösen sajtot is készítünk. Mikor végeztünk a sajtkészítéssel együtt megnézzük az állatokat és persze a bátrabbak kipróbálhatják azt is, hogy hogyan kell a kecskét megfejni.

 

Az elkészített sajtot természetesen mindenki hazaviheti.

 


 

Az időpont március 16-e délelőtt 10:30 illetve délután 14:00.

 

Mivel a maximum létszám 25 fő, ezért kérjük minél előbb jelentkezz e-mailben (info@kecskevilag.hu), vagy telefonon a 06203908906 számon, írd meg hányan jöttök, és szólj a barátaidnak is!!! Csak akkor tudunk fogadni, ha előzetesen jelentkeztél, és mi vissza is igazoltuk jelentkezésed (ha emailt írtál és nem találod a választ, nézd meg a spam mappát is) !

 

A részvétel díja, mely magában foglalja az elkészített sajtot is 3500Ft.

 

A délelőtti program elsősorban gyerekeknek szól. Tapasztalataink alapján szülői segítséggel kb 4-5 éves kortól élvezik a gyerekek, önállóan pedig iskolás kortól tudnak sajtot készíteni.

A délutáni program pedig elsősorban felnőtteknek szól, de nagyobb gyerkőcök, iskolások ezt is szokták élevezni, de a tematika kicsit komolyabb, és többet beszélgetünk.

 

Maxiumum 25 fő jeletnkezését tudjuk elfogadni! Igyekezz nehogy lemaradj!