Október 6-án és 13-án az idei utolsó lehetőség közös sajtkészítésre + most ebédelhetsz is sajtjainkból készített ételeket

2018. szeptember 27.
Bookmark and Share

Mivel lassan vége a tej szezonnak idén utoljára lesz lehetőségeket belesni a kulisszák mögé, és megtudni hogyan készülnek sajtjaink, illetve elkészíteni saját sajtodat. Kivételesen lehetőségetek lesz egy finom ebéden is részt venni, ahol természetesen saj

Mindig ki akartad próbálni a sajtkészítést?
Akkor idén ez az utolsó alkalom gyere el, és készítsd el a saját sajtodat. Sőt ha kedved tartja akkor a sajtkészítés és tanyalátogatás után lehetőséged van részt venni egy három fogásos ebéden is, ahol a főszerepben természetesen sajtjaink lesznek!


Megtudhatod hogyan készül a legegyszerűbb friss sajt, amit akár otthon is elkészíthetsz könnyedén.


Természetesen mi mindent biztosítunk hozzá, csak magadat és a lelkesedésedet hozd magaddal. Az elkészült sajtot pedig természetesen hazaviheted.


A sajtkészítés közben lesz idő átbeszélni, hogy mi mindent érdemes a tejből készíteni, mi a különbség a kecske és a tehéntej között, miért érdemes fogyasztani. És természetesen igyekszünk válaszolni kérdéseitekre is.
Sajtkészítés után pedig lesz idő megnézni kis és nagy kecskéinket is, sőt a bátrabbak kipróbálhatják a fejést is.


Az időpont október 6-a délelőtt 11 óra vagy október 13-a délelőtt 11:00 óra.


A sajtkészítés és tanyalátogatás után pedig szívesen látunk egy finom ebédre, ahol a leves, a főétel, sőt még a desszert is sajtjainkból készül!


Mivel a maximum létszám 25 fő, ezért kérjük minél előbb jelentkezz e-mailben az info@kecskevilag.hu címen, vagy a 20/3908906 számon, és szólj a barátaidnak is!!!

 

A sajtkészítő program részvétel díja, mely magában foglalja a sajtkészítő programot, a közös tanya látogatást és az elkészített sajtot is 2000Ft/elkészített sajt, a sajtkészítés után következő három fogásos ebéd ára pedig 3500 Ft/fő


A program elsősorban felnőtteknek szól, de szívesen látjuk a gyerekeket is, kb 10 éves kortól már élvezni szokták ezt a programot is, ahol sokkal több az elméleti tudás mint a gyerekeknek szóló sajtkészítő programon.


Jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudjuk fogadni!!! Jelentkezéskor kérjük jelezd, hogy melyik időpontra, hány fővel jönnétek, és hogy ebédet is kértek-e. Igyekezz nehogy lemaradj!